Megemlékezések Rákosmentén
Rákosligeten és Rákoscsabán október 22-én, a Kegyeleti Emlékparkban és aVigyázó Sándor Művelődési Házban október 23-án tartották az 1956-os forradalom és szabadságharc megemlékezéseit.
Az 1956-os októberi események megemlékezései idén is Rákosligeten kezdődtek október 22-én.
Az ünnepi műsort a Gregor József Általános Iskola diákjai adták elő, Dunai Mónika tanárnő felkészítésével. Ünnepi beszédet Domonkos László a MAT XVII. elnöke mondott. Végül a Rákosligeti Polgári Kör után az önkormányzat, a megjelent pártok, intézmények, civil szervezetek képviselői helyezték el koszorúikat.
Október 22-én Rákoscsabán Gaál Péter előadóművész és Kriston Ákos adták elő az ünnepi műsort, majd Fenke Ferenc önkormányzati képviselő mondott beszédet. A szónok kiemelte saját erdélyi származását, és külön hangsúlyozta, hogy az 1956-os eseményeknek a magyarországi határokon túl Erdélyben is voltak folyományai.
A megemlékezés itt is koszorúzással zárult, elsőként a Rákoscsabai Polgári Kör helyezte el koszorúit. Az ünnepség után a Rákoscsabai Közösségi Házban Virág Mihály önkormányzati képviselő mondott pohárköszöntőt.
Stanislaw Stopkowicz szablyakészítő fegyverkovács kiállítása nyílt meg ugyancsak október 22-én este a Vigyázó Sándor Művelődési Házban Ballonyi Galériájában. A mester szavait Olejnik Ilona, a Diadal Úti Általános Iskola igazgatója fordította magyarra. A tárlaton megtekinthető egy, kifejezetten erre a kiállításr készült fegyver, mely elnevezése Magyar-Lengyel szablya. A tárlókban szebbnél szebb míves munkák láthatók. Az eseményen, amelyen jelen volt Riz Levente polgármester is, Mirák József gitárművész működött közre. A bemutató november 6-ig tekinthető meg.
Október 23-án délelőtt 11 órakor tartották a kerületi központi megemlékezést a Kegyeleti Emlékparkban. Az itt lévő 56-os emlékmű Oláh Szilveszter kerületi művész alkotása, amely felülnézetben egy keresztet formáz.
Az emlékmű tövében Czakó Gábor író mondott ünnepi beszédet, majd Rákosmente Önkormányzatának tisztségviselői és Alexa György országgyűlési képviselő helyezte el koszorúit. A továbbiakban a pártok kerületi szervezetei, iskolák, civil szervezetek és más emlékezők is elhelyezték a megemlékezés virágait.
A központi ünnepség folytatásaként délben a Vigyázó Sándor Művelődési Házban következett ünnepi műsor. Előtte Jan Juszczak, a lengyelországi Krosno Járás elöljárója nyújtott át ajándékba egy díszsisakot Riz Levente polgármesternek.
|